A magyar kormány válasza zavarja az Európai Bizottságot, a kabinet ugyanis nem tett mást, mint leleplezte Brüsszel bevándorláspárti terveit – kommentálta a magyar kormányszóvivő az Európai Bizottság szóvivőjének hétfői nyilatkozatát budapesti sajtótájékoztatóján.
Hollik István felidézte, hogy a magyar kormány elküldte a brüsszeli tervekkel kapcsolatos válaszát a bizottság számára. Ebben pontosan és tényszerűen felsorolták – fogalmazott -, hogy a migrációt segítő brüsszeli tervekről eddig milyen fontosabb döntések születtek az unión belül.
A kormánynak az az álláspontja, hogy a magyar embereknek joguk van arról tudni, mire készül Brüsszel, hiszen Európa jövője a tét – jelentette ki Hollik István. A kabinet nem tett mást, mint összeszedte a brüsszeli bevándorláspárti terveket és nyolc oldalon nyilvánosságra hozta – tette hozzá.
Megkérdezték a kormányszóvivőt arról, hogy miért Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt állították a kampány középpontjába.
Hollik István azt válaszolta: a tények azt mutatják, hogy Juncker az egyik legerősebb olyan brüsszeli politikus, aki támogatja a bevándorlást. Ezt ő maga mondta – emlékeztetett Hollik István, és felidézte azon nyilatkozatát, amelyben a bizottsági elnök legális migrációs útvonalak kiépítéséről beszélt, valamint arról, hogy a nemzeti határok, az államhatárok korszerűtlen intézmények, le kell bontani őket.
A magyar kormány szerint rendkívül álszent és kétszínű, hogy amikor Magyarország a schengeni kötelezettségét betartva megvédi nemcsak saját, hanem az unió határait is, akkor az Európai Néppárt politikusainak szabad kritizálniuk hazánkat, szabad azt mondaniuk, hogy a kerítés egy rossz dolog – közölte.
A kormány stílusa nagyon visszafogott ahhoz képest, amit akkor kapott Magyarország – mondta. Hozzátette: most amikor ők kritizálják azt a politikust, akinek nevéhez az Európai Bizottság legkritikusabb öt éve kapcsolódik, ezt nem lehet. Ez tipikusan kettős mérce, ami nagyon régóta jellemző az unión belül Magyarországgal kapcsolatban, és amit nem tudnak elfogadni – jelentette ki Hollik István.