Itt van a küzdelem ideje, nem elég morgolódni, nem elég panaszkodni, nem elég suttogva megbotránkozni – mondta a Demokratikus Koalíció március 15. alkalmából tartott pénteki ünnepi megemlékezésén a párt elnöke. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a diktátorokat a parlamenti és parlamenten kívül ellenzék csak közösen tudja megbuktatni. Kiemelte, hogy az ellenzéki parlamenti képviselők egyedül nem képesek ezt a problémát megoldani, mert Magyarországon nincs parlamentáris demokrácia. Lehet, hogy fárasztó dolog az utcán lenni, tiltakozni és sztrájkolni, de a haza megér ennyit – jelentette ki a politikus. Ellen kell állni a kísértésnek, „ennek a nyomorult hatalomnak”, és lázadni kell, mindenkinek ott, ahol tud – mondta Gyurcsány Ferenc. Beszédében a DK elnöke az ellenzéki együttműködés egyetlen, de fontos feltételéül azt jelölte meg, hogy a résztvevők nem kérdőjelezhetik meg az emberi méltóságot, a jogállamot és a demokráciát. Hozzátette, nem az érdekli, hogy ki honnan jött, jobban izgatja, ki tart velük egy új demokratikus köztársaság felépítésénél. Ellen kell állni a kísértésnek, „ennek a nyomorult hatalomnak”, és lázadni kell, mindenkinek ott, ahol tud – mondta Gyurcsány Ferenc.
Ezután a néhány száz DK-s megemlékező a Szabad sajtó útjára ment, ahol csatlakozott az ellenzék közös demonstrációjához. Ott egyébként többek között Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője is felszólalt, ahol az Index tudósítása szerint úgy fogalmazott: Aki magyar hazafi, 2019-ben lázad a Fidesz kormánya ellen. Dobrev szerint lázadni kell mindenhol, „lázadjunk”, nem lehet alku „az önkényuralommal”. Dobrev szerint három dolga van szerinte az ellenzéknek: lázadni, az EP-választáson kisebbségbe szorítani a Fideszt, ősszel pedig visszaszerezni a falvakat, városokat a Fidesztől.
Felszólalt a jobbikos Jakab Péter is, aki arról beszél, hogy rossz híre van Orbánnak: nemzeti egység születik, az ellenzéki pártok ugyanis most egy színpadon állnak. Jakab szerint nem azt fogja nézni, kik állnak a színpadon, lehet, hogy nem ért velük egyet mindenben, de a nemzetért ezt meg kell tenni – írja az Index.