Két héttel később pedig 110 lányt rabolt el az újjáéledő Boko Haram Dapchiból. Még ugyanazon hónap folyamán a fuláni törzsek 15 keresztény falut is megsemmisítettek Nasarawa államban, elsőként a templomokat rombolva le. Április 24-én Benue államban a fegyveresek egy katolikus templomot támadtak meg, és két pap mellett 17 ministránsnak is kioltották az életét.
Júniusban is folytatódott a mészárlás: a fuláni törzsek 235 keresztényt mészároltak le Plateau államban, s a közfelháborodás olyan mértéket öltött, hogy a Nigériai Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatban lemondásra szólította fel Muhammadu Buhári elnököt, ám a kétségbeesett kísérlet nem hozott eredményt.
A Közép-afrikai Köztársaságban is rendkívül kegyetlen és véres támadások érték a keresztényeket az előző esztendőben. Bár az ötmilliós népességből négymillió Krisztus-hívő, számbeli fölényük nem nyújt védelmet, hiszen sokan közülük egy iszlamisták által kirobbantott polgárháborús helyzetnek estek áldozatul.
Az ország északkeleti részén élő jelentős muszlim kisebbségnek a radikalizmusra hajló csoportjait a fegyveres milíciák szövetségéből álló Séléka csoportnak sikerült mozgósítania, hogy harcoljanak az animista vallásúakból és névleges keresztényekből álló, úgynevezett antibalaka csoport ellen, s mindkét militáns csoport rendszeresen hajt végre támadásokat a helyi keresztények és közösségeik ellen.
A számos fegyveres támadás közül kiemelkedik a tavaly március 21-i merénylet, amelyben többtucatnyi embert, köztük egy katolikus papot, valamint nőket és gyerekeket is kivégeztek. A fővárosban, Banguiban május 1-jén egy iszlamista fegyveresek által végrehajtott templomtámadás során legalább 25 ember halt erőszakos halált, köztük egy katolikus pap, a sebesültek száma pedig a százat is meghaladta.
A vérengzés után maga Ferenc pápa is arra szólította fel a keresztény világot, hogy imádkozzanak az áldozatokért és a békéért. Szeptember 4-én és 5-én egyes híradások szerint 42 embert – köztük egy terhes nőt – öltek meg dzsihadisták Bria közelében.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!