Nagy István reagálva az Európai Bizottság nemrégiben tett nyilatkozatára elmondta, ugyan rendelkezésre áll az az összeg, amellyel változatlan formában lehetne a gazdákat támogatni, de Brüsszel a termelők helyett inkább migránscélokra és a bevándorlás támogatására szeretne az eddigieknél nagyobb forrásokat fordítani.
„Ez a legnagyobb leleplezés, ami most Brüsszelből érkezhetett, hiszen beismerték, bevallották azt, hogy az európai uniós támogatásokat, amelyeket a gazdáknak kellene megkapni, migránscélokra kívánják fordítani” – fogalmazott az agrárminiszter, hozzátéve, ez teljesen fölösleges, meggondolatlan és veszélyes cselekedet, amit a magyar kormány a lehető leghatározottabban visszautasít.
A tárcavezető megerősítette, a kormány azt is vállalja, hogy Nagy-Britannia kiesése miatt hajlandó megemelni a közös uniós büdzsébe befizetendő juttatásokat és támogatásokat annak érdekében, hogy ne csökkenjenek a magyar gazdák támogatásai.
Ennek ellenére új célokat, „migrációs célokat támogató rubrikákat” létrehozni a közös agrárpolitikán (KAP) belül számunkra azt jelenti, hogy Brüsszelben felelőtlenül gondolkodnak a jövőről és egy olyan intézkedéscsomagot kívánnak előterjeszteni, amely sokkal komolyabb problémákat fog előidézni a jövőben, mint azt bárki gondolná – fejtette ki.
Álláspontja szerint változatlan formában szükség van a támogatásokra, mivel az élelmiszerárak szintje nagyban függ a támogatások szintjétől, az olcsó élelmiszer pedig minden európai polgár érdeke.
Brüsszel bejelentése újabb meghívólevél szerte a világban azok számára, akik útra készek és szeretnének egy jobb világba jönni, de mi nem akarjuk a problémát idehozni, hanem azt ott kell kezelni, ahol felmerült – rögzítette Nagy István.
Hozzátette, érthetetlen, miért kell a kap-ban olyan célokat kitűzni a gazdák kárára, amely sokkal több problémát importál Európába, mint amennyit megold.
Jelezte, a magyar gazdatársadalom érzi ennek a veszélyét, így nem véletlen, hogy ilyen sok termelő látja el kézjegyével a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által indított aláírásgyűjtés íveit.