A szociális terület, a gyermekvédelem a közösség ügye, és csak akkor működik jól, ha az állam, az önkormányzat, az egyház és a civil szervezetek együtt tesznek a közösség minden tagjáért – mondta a szociális ügyekért felelős államtitkár tegnap Lakitelken.
Fülöp Attila (képünkön) a Befogadlak – egy nap a nevelőszülőkért elnevezésű program tizenkilencedik, utolsó vidéki állomásán kiemelte: a kormány, ahogy eddig, a továbbiakban is igyekszik minden támogatást megadni a nevelőszülői hivatást választóknak.
Fontos lépésnek nevezte, hogy 2014-től foglalkoztatotti jogviszonynak minősül a nevelőszülőség, akárcsak azt, hogy jövő évtől egy új családtámogatási forma részeként a nevelőszülőknek is elérhetővé válik a gyermekgondozási díj, a gyed.
A Bács-Kiskun megyei rendezvényen az államtitkár hangsúlyozta: céljuk, hogy megmutassák, vannak olyan gyermekek, akik, noha a többségnek elképzelhetetlen nehézségeken mennek keresztül, mégis tudnak teljes, eredményes életet élni.
Fülöp Attila kijelentette, amikor a nevelőszülők (akik száma örvendetesen gyarapszik) segítségével sikerül egy-egy gyermek életét segíteni, annak a teljes közösség, a család, a település, az egész ország hasznát látja.
Az eseményen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója is, aki elmondta, pedagógusként tudja, hogy nincsen tehetségtelen gyermek, csak tehetségtelen család, tehetségtelen pedagógus és tehetségtelen politika van, amely nem képes a gyermekeknek megteremteni a megfelelő lehetőségeket.
A politikus kiemelte, a nevelőszülők az életet erősítik hazánkban.
Magyarországon a gyermekvédelmi rendszerben 23 ezer gyerekkel foglalkoznak. Ma a nevelőszülői díjazás csaknem háromszorosa annak, amennyi 2014-ben volt, amikor a kormány foglalkoztatási jogviszonnyá tette a nevelőszülői státust. Idén 850 millió forinttal több jut a gyermekvédelmi területre, mint az előző évben.
A Befogadlak zárórendezvényét május 19-én a Várkert Bazárban tartják, ahol olyan sztárok lépnek majd színpadra gyermekvédelemben nevelkedő fiatalokkal együtt, mint Palya Bea, Oláh Gergő, a Csík Zenekar, Janicsák Veca.