Európa nyugati részében téves politikai folyamatok zajlanak, a felelőtlen Willkommenskultur miatt „lopakodó iszlamizáció és lakosságkiszorítás” zajlik – fogalmazott az osztrák alkancellár.
Strache meggyőződését fejezte ki, hogy az európai uniós választások után a hazafias pártok erősödni fognak, első ízben hazafias európai frakció is létrejöhet, és ez akár többséget alkothat.
A politikus azt hangoztatta, Németország után Ausztriának van a legtöbb leányvállalata Magyarországon, ezért fontos a kiszámítható és biztos beruházási légkör, a stabilitást pedig Orbán Viktor garantálja – emelte ki a politikus, aki köszönetet mondott a magyar kormányfőnek, amiért a migrációs válság során megmutatta, milyen felelősségteljesen védi az EU szerződésének szellemében a külső határokat.
Arra az újságírói felvetésre, hogy az FPÖ-re szélsőjobboldali pártként utalnak, azt mondta, a politikai baloldal intoleráns a másként gondolkodókkal szemben, és mindent szélsőjobbnak minősítenek, ami nem balos. Az Osztrák Szabadságpárt nem szélsőséges, hanem jobbközép, jobboldali, és elutasítanak mindent, ami a fasizmushoz, a nemzeti szocializmushoz és az antiszemitizmushoz kötődik – mondta.
A Magyar Nemzet azon felvetésére, hogy míg nemzeti szinten az Osztrák Néppárt (ÖVP) együtt tud kormányozni a hazafias FPÖ-vel, addig ezt uniós szinten Sebastian Kurz kancellár elutasítja, Strache azt mondta, jogos, hogy ez a kettősség szemet szúr.

Fotó: Kurucz Árpád
Úgy látja, Ausztriában az ÖVP több sikeres szabadságpárti témát átvett, és ennek köszönhető az együttműködésük.
– Ennek az együttműködésnek egyelőre Bécs a kísérleti terepe – összegezte az alkancellár, és újfent reményét fejezte ki, hogy az EP-választások után ez a kooperáció uniós szinten is megvalósulhat.
Van egy komoly veszély
Európának át kellene vennie az osztrák modellt, amelyben a jobbközép a jobboldallal működik együtt – jelentette ki Orbán Viktor a Kleine Zeitung című osztrák lapnak adott, tegnap megjelent interjúban. A miniszterelnök azt mondta: az európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében – mondta Orbán Viktor, aki az Európa jövőjével kapcsolatos kérdésnél arra hívta fel a figyelmet: ha most nem vigyázunk, akkor elválhat egymástól Nyugat- és Közép-Európa sorsa a migráció következményei miatt, hiszen azok a gyerekek – keresztények vagy muzulmánok –, akik most jönnek világra, 18 év múlva felnőttek lesznek, és a nyugatiak akkorra már nem olyanok lesznek, mint mi.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!