Lesz babaváró támogatás a brüsszeli kritika ellenére is

A kormány tájékoztató kampányt indít a hétpontos családvédelmi akcióterv július elsején hatályba lépő négy elemének megismertetésére – jelentette be Novák Katalin. A babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kedvezményes hitelt, a jelzáloghitelek egy részének elengedését és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását kisfilmeken és plakátokon is bemutatják.

Magyar Nemzet
2019. 05. 14. 11:12
Nyáron már igényelhető a legfeljebb tízmillió forintos kamatmentes kölcsön Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnapi, ehhez kapcsolódó hír az is, hogy megjelent a falusi csok részleteit tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben.

Erre a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hívta fel a figyelmet. Gyopáros Alpár kifejtette: a falusi csok a Magyar falu program része, célja, hogy többlettámogatást kínáljon azoknak a fiataloknak, akik falun akarnak családot alapítani, otthont teremteni.

A települési körbe az olyan ötezer lélekszám alatti helységek tartoznak, amelyek népessége 2003 és 2018 között csökkent, továbbá azok, amelyek a leghátrányosabb helyzetű járásokban találhatók. Ez összesen 2486 település.

Érdemi lakáspiaci hatás

Éles határ húzódik a falusi csokban érintett és a programban részt nem vevő községek között az árakban – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank friss Lakáspiaci jelentésében.

Eszerint azokon a kistelepüléseken, ahol igényelni lehet majd az újfajta kedvezményt, az elmúlt időszak adásvételeinek több mint kétharmada 15 millió forint, 43 százaléka pedig tízmillió forint alatt köttetett a legalább 90 négyzetméter alapterületű házak, illetve lakások esetében.

A feltételeknek megfelelő mintegy 2500 kistelepülésen az összes magyarországi adásvétel több mint ötöde zajlott 2017-ben és 2018-ban.

A jegybank szerint mivel a háromgyermekeseknek elérhető öt plusz ötmillió forint – vásárlásra és felújításra igénybe vehető – támogatás nagyon kedvező lehetőség, a falusi csoknak érdemi hatása lesz az érintett lakáspiacra, ugyanakkor a hitelezési folyamatokra kevésbé. (P. B.)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.