Sok ellentmondásos ítélet születik vadászati ügyekben a bíróságokon

Sok a bizonytalanság a vadászattal, vadgazdálkodással összefüggő ügyek bírósági megítélésében — derült ki a lapunknak nyilatkozó jogászok és vadászok elmondásából, akik szerint egymáshoz rendkívül hasonló esetekben születnek egészen eltérő döntések a hazai törvényszékeken. A problémát elvi döntésekkel és jogegységi határozataival csak a Kúria orvosolhatná.

Az érintettek szerint a Kúriának kellene lépéseket tennie a bizonytalanság felszámolására Fotó: Havran Zoltán

Jelentősen eltér egymástól az ország különböző bíróságainak ítélkezési gyakorlata a vadászattal összefüggő ügyekben. A problémát elvi döntésekkel és jogegységi határozataival a Kúria orvosolhatná, amíg viszont ezt nem teszi meg, előfordulhat, hogy nagyon hasonló esetekben egészen eltérő határozatok születnek mondjuk a Nyugat-Dunántúl és a Viharsarok törvényszékein – derült ki a lapunknak nyilatkozó jogászok és vadászok elmondásából.

Ellentmondásos ítéletekkel leg­gyakrabban a vadkárrendezés kapcsán lehet találkozni, de a vadászterületek határának kijelölése, illetve a területek hasznosításához fűződő jogok gyakorlása, például az előhaszonbérlet kérdésében sincs konszenzus.

Volt olyan per, amelyben a bíróság úgy marasztalt el egy vadásztársaságot, hogy igazságügyi szakértői vélemény mondta ki: az alperesnek az eljárásban érintett útszakaszon a vadveszélyt jelző tábla elhelyezésén kívül más lehetősége nem volt a balesetek megelőzésére. A tábla kint volt, ám a rendőrségi adatok szerint ennek ellenére két év leforgása alatt kilenc baleset történt a környékén, amiből a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy – szakvélemény ide vagy oda – a karambolok gyakorisága ­miatt a társaságnak mégis­csak lettek volna további teendői a közlekedők biztonsága érdekében.

Az érintettek szerint a Kúriának kellene lépéseket tennie a bizonytalanság felszámolására
Fotó: Havran Zoltán

Ehhez képest egy másik ügyben, egy másik bíróságon a járművezetőket tették felelőssé a vadütközésekért. Ez esetben nem jelezte ugyan közlekedési tábla a vadveszélyt, de a környező bozótból ismerten gyakori volt a vadkiválás, és a jogerős ítélet indoklása kimondta, hogy a helyszín adottságai­ra a gépjárművezetőknek veszélyjelző tábla hiányában is tekintettel kell lenniük.

Ismert lehet, hogy az 1996-os vadászati törvényt nagymértékben módosította az Országgyűlés, különös hangsúlyt helyezve hazánk világhírű vadállományának védelmére. A változatok több lépcsőben, 2017 márciusáig bezárólag léptek hatályba, s a nyomukban több korábbi vadászterület határát is újrarajzolták a szakhatóságok.

Az ebből támadt viták esetenként bíróság elé kerültek, és az egyik ilyenben – egyebek mellett – azt kifogásolja a felperes, hogy egy vadászterület új határa egy szakaszon egy tó víztükrének középvonalán halad, a szomszédos megyében viszont az ottani illetékesek az ottani vadászterületek határait jellemzően a partokhoz igazították.

Az eset a sajtó egy részének a figyelmét is felkeltette, noha az csak a laikusok számára tűnik abszurdnak, hiszen vadászni vízen, például nádasban is lehet. Első fokon azonban a bíróság arra jutott, hogy a vízfelületet ki kell venni a vadászterületből, másodfokon viszont úgy döntött, hogy mégsem kell.

Az eljárás végére a Kúriának kell majd pontot tennie, a legfelsőbb bírói fórum határozata azonban az elvi döntéseket és jogegységi határozatokat kivéve nem szab kötelezően követendő irányt a joggyakorlatnak. Rá­adásul nem is mindig következetes. Ismert például olyan per, amelyben az ügy végén hozott végzésben a következő sorok olvashatók: „A Kúria mindenekelőtt észlelte azt, hogy eljárásjogi szempontból más tanács gyakorlata eltérő, azonban jelen tanács kialakult, következetes gyakorlata” más, és egyéb iránymutatás hiányában ez a tanács inkább ahhoz ragaszkodik. Ezt jelenleg semmi nem zárja ki, tehát jogszerű, ugyanakkor kissé riasztó, hogy a bírói szervezet csúcsán sincs egységes gyakorlata a vadászati joggal kapcsolatos ügyek intézésének.

Ugyancsak a törvény módosításához kötődik, hogy az utóbbi két évben több eljárás indult az előhaszonbérleti joggal összefüggésben. A vadászterületeket, illetve a vadásztatás jogát haszonbérletbe szokták adni, a bérlő pedig egy vadgazdálkodási terv alapján végzi a munkáját. Egy vadgazdálkodási ciklus jelenleg húsz év.

A törvény kimondja, hogy a vadászterület haszonbérbe adása esetén a haszonbérlőt előhaszonbérleti jog illeti meg, ha a vadgazdálkodási üzemterv lejártának napján érvényes haszonbérleti szerződése van, és az újonnan kialakított vadászterületnek legalább a felét az előző üzemtervi ciklusban haszonbérelte.

Jó néhány területnek azonban, például a vad- és tájvédelmi szempontok érvényesítése miatt, komolyan megváltoztak a határai, ezáltal a tulajdonosi szerkezete is, ami szükség esetén arra is lehetőséget adott, hogy új, jobb gazdákra bízzák a vadgazdálkodás és vadásztatás megszervezését. Ezzel a lehetőséggel sokan életek is a korábbi, rossz tapasztalatok miatt.

A törvény ezzel együtt az új vadászterületek első tulajdonosi gyűlésére bízta annak eldöntését, hogy kit illet az előhaszonbérleti jog, ha illet egyáltalán valakit, továbbá azt is, hogy a jövőre nézve döntsenek az előhaszonbérleti jog alkalmazásáról vagy annak kizárásáról.

Ezek az gyűlések éppen ezért sok vitával jártak, s nemegyszer kerültek bíróság elé. A tapasztalatok szerint ezen a területen is ellentmondásos a joggyakorlat, vagyis itt is szükség lenne a Kúria közbelépésére.