Az MSZP törzsgárdáját mozgósítja, azaz tudatos lehetett Bangóné Borbély Ildikó patkányozása – ez következik a párt elnökségi tagjainak szavaiból. Forrásaink azonban arról is beszéltek, hogy számításaik szerint a májusi EP-választáson nem, az őszi önkormányzati megméretésen viszont visszaüt majd képviselőjük botrányos kijelentése.
– Bár a vezetőség ízlésével nem találkozott a szóhasználat, az minden eddigi visszajelzés alapján az MSZP kemény magja körében sikert aratott – magyarázták az elnökségben, elismerve, hogy a párt EP-kampánystratégiája eleve a törzsbázis megszólítására, mozgósítására épül, így Bangóné szavai végső soron segítették ezt a célt.
Elmondásuk szerint ugyanakkor tisztában vannak azzal is, hogy a kormánypártok vissza fogják hozni a patkányozást az önkormányzati választáson, ami hatékony is lesz. Ezen a megméretésen ugyanis a jóval magasabb részvétel miatt az MSZP-nek már nem csupán saját törzsgárdáját kellene megszólítania, ha jól akar szerepelni, hanem más, bizonytalan szavazókat is.
Szocialista elnökségi forrásaink megerősítették, hogy nem hívják vissza Bangónét, aki „szerencsétlen mondata” ellenére a párt egyik legnépszerűbb politikusa, az Országgyűlésben és Csepelen is kiváló munkát végez.
Az MSZP tudatos patkányozását támasztja alá az a lapunk által nemrég közölt hangfelvétel is, ami a szocialisták kampányeligazításán készült március végén. Ezen Ujhelyi István kampányfőnök Gyurcsány Ferencéket bírálta azért, mert el akarják hódítani a szavazóikat, és ellopják az ötleteiket. A felvételen Ujhelyi elismerte, hogy egymás szavazóbázisának elhalászása legitim politikai törekvés, ezért arra biztatta az aktivistákat, hogy „elképesztően rá kell hajtaniuk” a DK és az MSZP között illegő baloldali szavazókra, hogy „ide szavazzon ránk, ne menjen el máshova”.

Fotó: Mirkó Istvá
A Bangóné-botrány és az európai parlamenti választási kampány közepette az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltjeként kerületjárásba kezdett Karácsony Gergely. A patkányozást magyarázni próbáló jelenlegi zuglói polgármester Tarlós István korábbi kampányötletét felhasználva tegnap a XIX. kerületben, a kispesti piac előtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be: ellátogat mind a 23 kerületbe, és bemutatja, hogyan lesz Budapest demokratikus, élő és élhető város.