Közlése szerint megállapodtak abban is, hogy a két ország gazdasági vegyesbizottságának társelnöki pozícióit külügyminiszteri szintre emelik. Elmondta: oktatási területen is szorosabbra fűzik az együttműködést, valamint új lendületet adnak a két ország közötti – tavaly 430 millió dolláros – kereskedelmi forgalomnak.
Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy a mostani külügyminiszteri vizit, majd az ősz elején tartandó gazdasági vegyesbizottsági ülés elégséges előkészítésnek minősül, hogy a brazil elnök eleget tudjon tenni annak a magyar meghívásnak, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök adott át neki január elején.
Ernesto Araújo brazil külügyminiszter arról beszélt: Magyarország és Brazília két olyan ország, amely szeretné a hangját hallatni a világban, és nem fél konfrontálódni eszméi mentén. Hangsúlyozta: készen állnak arra, hogy együttműködjenek Magyarországgal a különböző multilaterális intézményekben, annak érdekében, hogy megvédjék értékeiket és a keresztény kisebbséget. Aggasztónak nevezte a keresztény kisebbség üldözését, és jelezte: Brazília, mint a világ egyik legnagyobb keresztény országa ezt prioritásként kezeli.
A brazil külügyminiszter kijelentette: szeretnének együttműködni Magyarországgal olyan területeken is, mint a migráció, és nagyon hasonló véleményük van arról, hogy szuverenitásra van szükség a migráció kezelésében. Mint mondta, nem akarja eltagadni, hogy Brazília nagyon nyitott volt a bevándorlók előtt a történelem során, de ez a kérdés minden országnak szuverén döntése kell, hogy legyen, nem szabad, hogy nemzetközi intézmények, vagy szupranacionális szervezetek diktáljanak ebben.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!