A Nemzetek Európája mellett ugyanolyan legitim érvelni, mint az Európai Egyesült Államok koncepciója mellett – hangzott el a Karc FM Az igazság órája című műsorában. Nem szabad tehát elfogadni a nyugat-európai országoknak azt a hozzáállását, hogy egyedül az ő privilégiumuk, hogy ki mit gondoljon az Európai Unióról.
Az Alapjogokért Központ ezért egy tanulmánysorozatot indított útjára, amelyben az unió válságának okait és megoldási lehetőségeit fejtik ki, a Kelet-Közép-európai országok szemszögéből.
A műsorban elhangzott: az unió válságát okozó eseménysorban a globális és a német-francia érdekek keverdnek, az EU jelenlegi vezetői ugyanis saját tagállami érdekeiknek is hátat fordíthatnak, ha nemzetközi pénzügyi körök érdekei úgy kívánják.
Az igazság órája – Sorskérdésekről az Alapjogokért Központtal minden kedden délután háromtól négyig hallgatható meg a Karc FM-en. Ismétlés: szerda reggel háromtól négyig.
A legutóbbi adás házigazdája Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója volt, vendége Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadój, a szerkesztő-műsorvezető pedig Czirják Imre.
A műsor felvételét itt hallgathatják meg.