Közeleg a mélypont, előre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Szépen lassan, de nagyon biztosan tart felénk.
Berhaneyesus Demerew Souraphiel bíboros, Addisz-Abeba érseke előadásában arról beszélt: a 100 millió lakosú Etiópia lakosságának 55 százaléka fiatal, akik változást akarnak az országban.
Samson Bekele Demissie, az Etióp Ortodox Tewahedo Egyház gyermek- és családügyi szervezetének vezérigazgatója ismertette: Etiópia 19 országból fogad menekülteket. 2018 augusztusában 905 ezer menekültet fogadott be a szomszédos országokból, ezzel a második legtöbb menekültet befogadó ország. Emellett az országban belső menekültekkel is számolni kell. A menekülttáborokban a meleg és a vízhiány is komoly probléma.
Girma Borishie Bati, az Etióp Evangélikus Egyház közép-etiópiai szinódusának elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a muszlim szélsőségesek igyekeznek egyre nagyobb befolyásra és akár politikai hatalomra is szert tenni Etiópiában. Ez egyelőre a színfalak mögött folyik, de folyik – mondta.
Szépen lassan, de nagyon biztosan tart felénk.
Úgy látszik, hogy az autómárkának nem kell több bevétel.
Másik három gyermeket életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Az eddiginél is többen tudnak kikapcsolódni jelképes összegért a Balatonnál vagy éppen Erdélyben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.