Hamis vád és a hatóság félrevezetése miatt feljelentést tett Botka László, Szeged MSZP-s polgármesterének titkárnője ellen Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója. Mint ismert, a jogász még 2016 májusában a Cserepes sori piac kereskedőinek érdekében vitt petíciót Botka Lászlónak, a csongrádi megyeszékhely első emberének a szegedi városházára. Amikor be akart lépni a polgármester irodájába, az előtérben elállták az útját, majd a hivatal rendőrt hívott. Botka László titkárnője ugyanis azt állította, hogy a jogász két kézzel megfogta és ellökte. A rendőrök előállították Szabó Bálintot, és garázdasággal gyanúsították meg.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.