A Hableányt a hatóság lefoglalta, és a csepeli kikötőből az újpesti kikötőbe szállította, ahol azt folyamatosan őrzi.
A katasztrófában részes Viking Sigyn a tragédia óta megjárta már Passaut, miután a helyszíni szemle végeztével, június 1-jén az útjára engedték. A közelmúltban visszatért hazánkba, ahol Visegrádon parkolt napokig, tegnap reggel elindult és lapzártakor már Pozsonyban várakozott. Míg Visegrádon állt, a nyomozók ismét megszállták. Úgy tudjuk, a Fővárosi Főügyészség ötfős, a vizsgálatot fokozottan felügyelő különleges csoportja tisztázott még néhány nyitott kérdést.
Részleteket, a nyomozás érdekeit szem előtt tartva, nem közölnek. A dél-koreai sajtó arról cikkezett, a Sigyn ütközésben megsérült orr-részét átfestették, a friss fotókon látszik, hogy nyoma nincs a karambolnak. A rendőrség szerint ez már nem hátráltatja a vizsgálatot.
A nyomozás különlegességét jellemzi, hogy a közlekedési, a bűnügyi, valamint a rendkívüli haláleseti vizsgálókból, bűnügyi helyszínelőkből és bűnügyi elemző-értékelőkből álló, átlagosan 12 év szakmai tapasztalattal rendelkező, 60 fős nyomozócsoport a hajóbaleset óta, pihenőidejét leszűkítve, június 8-ig 6180 munkaórát teljesített.
Eddig 230 személyt – köztük a Sigyn teljes személyzetét és utasait, valamint a Hableány túlélő utasait – kérdezték ki, további 66 főt tanúként, egy főt pedig gyanúsítottként hallgattak ki.
A kihallgatások jegyzőkönyveinek leirata meghaladja az ötszáz, az ügy teljes iratanyaga pedig az ezer oldalt. A balesetben részes szállodahajón igazságügyi hajózási, nautikai szakértő bevonásával tartott szemlén kamerafelvételeket foglaltak le, és 4896 darab (3D) digitális fényképfelvételt készítettek egyebek mellett az orr sérüléseiről is. Lefoglalták a Sigynen fellelhető valamennyi hajózási és informatikai rendszer adatállományát.
A halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése vétségével gyanúsított Jurij C. tegnap elhagyhatta a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetet, miután befizették érte a 15 millió forintos óvadékot. Bűnügyi felügyelet alá került, amely a bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatig, legfeljebb azonban négy hónapig tart.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!