„A föld alatt lesz egy teremgarázs liftekkel, a földszinten labordiagnosztika, radiológia, patológia, egy gyógyszertár, az első emeleten húsz egészségügyi szakterület járóbeteg-rendelői kapnának helyet. A második emeleten negyven kétágyas fekvőbetegszoba, kezelő, nővérszobák, személyzeti öltözők létesülnének. A harmadik emeleten két nagyműtő, két kisműtő, előkészítők, ébresztők, raktárak, orvosi szobák és intenzív kórterem épülne. A tetőtérben tervezett a gépterem és a raktárak kialakítása” – olvasható a leírásban.
A klinikát működtető cég annyi vállalást tett, hogy „részt kíván venni Gödöllő fekvőbeteg-ellátásában”, azonban ennek részletei egyelőre nem tisztázottak. Emellett azt is vállalták, hogy az intézményt működtető cég székhelye a működés megkezdésétől kezdve öt évig Gödöllőn lesz.
A beruházást elnyerő cég vezetője Gémesi György régi ismerőse. A BOMM Egészségügyi Kereskedelmi Kft.-t Bók Károly volt kerepesi polgármester, a hírhedt Zöld Híd Kft.-t egykor működtető társulás volt elnöke vezeti. A cég társtulajdonosa Bók felesége, Orosz Orsolya.
A milliárdos beruházás a cégadatok szerint alaposan meghaladhatja Bók Károly és felesége anyagi lehetőségeit: a cég 2017-es adózott eredménye 25 millió forint, míg 2018-as eredménye 28 millió forint volt. A beruházás összértékét nehéz megbecsülni, csak az épület felhúzása több milliárd forintba kerülhet, az orvosi berendezések beszerzése pedig újabb milliárdos kiadást jelenthet. A BOMM Kft. működteti Gödöllőn a Boróka Egészségházat, amely szintén egy magán-egészségügyi intézmény.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!