Harminc éve teljesítek szolgálatot, de ennél ízléstelenebb hozzászólást még nem hallottam – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Párbeszéd frakcióvezetőjének, aki szerint egyenesen Orbán Viktor okozta a Hableány turistahajó tragédiáját. Szabó Tímea az azonnali kérdések órájában vonta kérdőre a miniszterelnököt, azt állítva, hogy gyilkosság történt a Dunán, amely mögött Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Orbán Ráhel és a kormányfő profitéhsége áll. – A cél, hogy minél nagyobb profit és káosz legyen a Dunán – mondta Szabó Tímea, hozzátéve, hogy a miniszterelnök még együttérzését sem fejezte ki a tragédia után.
A miniszterelnök válaszában azt is mondta, a tragédia az egész országot megrázta. – 498 ember vett részt a Hableány kiemelésében, mindezért köszönet jár nekik, minden tiszteletet megérdemelnek. A hatóságokat minden részletre kiterjedő vizsgálatra utasítottam, és ennek várom az eredményét – szögezte le Orbán.
Gyurcsány idején privatizálták, majd ismét állami lett
A MAHART Passnave Kft. 1994. január elsején alakult meg, mint a MAHART 100 százalékos leányvállalata. A céget a második Gyurcsány-kormány idején, 2008-ban privatizálták, új tulajdonosai a még 1948-ban, a magyar szocializmus megalapozásának időszakában létrehozott Masped Zrt. és az Európa Rendezvényiroda Kft. lettek, előbbi 84 százalékban, utóbbi 16 százalékban gyakorolta a tulajdonosi jogokat. Öt évvel később, immár a második Orbán-kormány regnálása ismét állami kézbe került a személyhajózásra szakosodott társaság többségi tulajdona: méghozzá sajátos tranzakcióval és fizetési teljesítéssel: 2013 októberében a magyar állam a Masped tulajdonrészéből megvásárolt 51 százalékot, majd a vételárat a következő öt esztendő osztalékából fizette ki. A Mahart Passnave-t 2013-ban vásárolta meg a magyar állam számára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Idén márciustól a cég feletti tulajdonosi jogokat az állami Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja. A Masped megmaradt 33 százalékos üzletrészét, valamint az Európa Rendezvényiroda Kft. 16 százalékát, vagyis összesen a MAHART Passnave 49 százalékát pedig a svájci Viking River Cruises vásárolta meg. A MAHART Passnave Kft. egyik korábbi tulajdonosának, az Európa Rendezvényiroda Kft.-nek a tulajdonosi köre – azaz Ablonczy Péter, Sztankó Attila Gyuláné, Sztankó Attila Gyula és Ablonczyné Markó Judit – megegyezik a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. tulajdonosaival.