Hajni átnézi a menükártyákat, majd gyorsan körbegurul járgányával az asztalok között, hogy ellenőrizze, mindenhova jutott-e frissítő, szalvéta és étlap. Még félóra az étterem nyitásáig. A kerekesszékes nő Agárdon egy rehabilitációs központban él, onnan jár be dolgozni. Reggel 7-kor kel, hogy a 9 órakor induló vonatot elérje, a Déli pályaudvarról pedig busszal jön az étteremig.
– Nem szeretek az utolsó pillanatban betoppanni, mert segítség kell gyakorlatilag mindenhez, így az átöltözéshez is – mondja Hajni, amikor visszatér a vendégtérből. Míg beszélgetünk, nem állhat meg a munka, szépen formált betűkkel írja rá a menükártyák egy részére: „Elviteles”.
A Hegyvidéki Ízlelő egy hónappal ezelőtt nyitott Budapesten a XII. kerületi polgármesteri hivatal épületében, a Szekszárdon több mint tíz éve sikeres működő Ízlelő étterem mintájára. A Kék Madár Alapítvány által üzemeltetett éttermek – a vezetőségen kívül – kizárólag megváltozott munkaképességű és fogyatékos embereket foglalkoztatnak.

Fotó: Teknős Miklós
Sokan féltettek minket az első étterem nyitásakor a vidéki helyszín és a helyiek szimpátiáját illetően, de én már akkor is tudtam, hogy nincs mitől tartanunk, hiszen nem vagyunk genetikailag elutasítóbbak, csak egyszerűen nem volt rá lehetőségünk, hogy a fogyatékos embereket megszokjuk a mindennapok forgatagában is. A szekszárdi étterem már a tizedik hónap után nyereséges lett, ami pozitív visszaigazolás volt arról, amiben hittem: a magyar emberek igenis nyitottak
– véli Mészáros Andrea, az étterem vezetője, majd nevetve hozzáteszi:
Amikor belevágtunk, két dologhoz nem értettünk: a vállalkozáshoz és a gasztronómiához, azt viszont nagyon tudtuk, hogyan kell bonyolult munkafolyamatokat felbontani, leegyszerűsíteni, hogy azokat el tudják látni akadályozott fogyatékosok is.
Nincs ez másképp Budapesten sem, ahol a nyitás óta naponta több száz ételt szervíroznak.
– Az itt ebédelők fele hazaviszi a finomságokat, sokan pedig előre befizetnek a heti menüre, és bérletet váltanak – újságolja büszkén a 31 éves kerekesszékes nő, akitől megtudom, hogy nem foglalkozik a mindennapos fájdalommal, ilyenkor arra gondol, hogy a kollégái és a vendégek is számítanak rá, és nélküle felborulna a napi kiszolgálás menete. Azt mondja, az az érzés, hogy nem őt szolgálják ki, hanem ő szolgálja ki az „ép” embereket, mindennél többet ér.
Amíg egy átlagos vendéglátóhelyen minden a vendégért van, az itteni cél az, hogy az itt dolgozóknak teljes életet biztosítsanak, és – életükben talán először – hasznosnak érezzék magukat. A családbarát étteremben összesen tizenöt megváltozott munkaképességű kolléga dolgozik. Néhányuk dolgozott már a vendéglátásban, és van, aki korábban szállodai recepciósként próbált boldogulni. Az előző munkahelyeken azonban sok sérülést szereztek, így a féléves vendéglátósképzés mellett a lelki sebeket is orvosolni kellett, mielőtt munkába álltak volna.
A konyhába csak hajhálóval a fejemen és köpenyben mehetek be. Amíg öltözködöm, Hajni többször is elneveti magát. – A szabály az szabály – ismételgeti, majd kacagva sarkon fordul, és az egyre sokasodó vendégek felé veszi az irányt.