A Szövetség Fehérvárért Egyesülethez csatlakozva ad képviselőjelölteket Székesfehérváron a Mi Hazánk – értesült lapunk. A civil szervezettel együttműködve a megyeszékhelyen saját polgármesterjelöltet és önkormányzati képviselőjelölteket állít a nemzeti radikális párt. Úgy tudjuk, a szövetségnek a MIÉP is ad egy jelöltet Fehérváron.
Nemrégiben egyébként Horváth-Tancsa Ágnes, a szervezet egyik jelöltje – aki többedmagával egy éve lépett ki a Jobbikból – közölte, a szövetség szó azt takarja, hogy nem egyedül indulnak, hanem jobboldali pártokkal és civil szervezetekkel karöltve készülnek fel a megmérettetésre. Álláspontja szerint a jobboldali erőket egyesíteni kell, „mert jelenleg nincs más alternatíva, mint a Fidesz és egy öt-hat párti, jellemzően baloldali együttműködés”. – Mi egy másik lehetőséget kínálunk, s olyan szavazókra számítunk, akik valódi változásokat akarnak – fogalmazott a jelölt.
Fejér megye és azon belül a megyeszékhely egyik legerősebb bástyája lehet a Mi Hazánknak, hiszen tavaly szeptemberben a Fejér megyei közgyűlés korábbi Jobbik-frakciójának mind a négy tagja kilépett az egykori radikális pártból, és megalapították a Mi Hazánk Mozgalom Fejér megyei közgyűlési képviselőcsoportját. Ennek frakcióvezetője a párt frissen megválasztott önkormányzati kampányfőnöke, Árgyelán János. A Mi Hazánk Fejér megyei elnöke megkeresésünkre elmondta, valóban csatlakoznak a civil szervezethez, a polgármester-, valamint a képviselőjelölteket jövő héten mutatják be.
Székesfehérváron a balliberális ellenzéki pártok közösen állnak a helyi MSZP-elnök polgármester-jelöltsége mögé. Márton Rolandot a szocialisták mellett a Gyurcsány vezette DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, valamint a városban is megalakult, Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja.
Tegnap egyébként bemutatkozott Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk miskolci polgármesterjelöltje is, aki a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, a város önkormányzati képviselője. Pakusza mellett Dócs Dávid Cserháthalápon, Boda Bánk László pedig Tatabányán indul ősszel. Nagy Tibor, a párttal szövetséget kötött MIÉP elnöke Tiszaeszlár polgármestereként újrázna. A fővárosban eddig a XI. kerületben mutatta be jelöltjét a Mi Hazánk, Kenéz Ágnes személyében.