Ingyen utaztak a zánkai tábor fiatal lakói

Magyar Nemzet
2019. 07. 23. 9:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyihoz hasonlóan az idén is csaknem 130 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborok programjain – közölte tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a zánkai Erzsébet-táborban.

Rétvári Bence hangsúlyozta: akkor lehet családbarát ország Magyarország, ha mind iskolaidőben, mind iskolán kívül az állam úgy segíti a családokat, ahogy az számukra a legelőnyösebb. Hozzátette, a nyári szünetben a családoknak és a gyerekeknek is az a legjobb, ha tartalmas programok várják a fiatalokat a szünidő heteiben, idén összesen tizenegy héten át.

Arról is beszélt, hogy 2010 előtt nem voltak hasonló programok, illetve ha az ellenzéken múlt volna, nem jöhettek volna létre ilyen rendezvények, mert az Erzsébet-programról szóló 2012-es törvényt nem szavazták meg az ellenzéki képviselők az Országgyűlésben.

Rétvári Bence közölte: a stabil költségvetés és Magyarország gazdasági eredményei ma már lehetővé teszik, hogy a kormány mintegy 4,4 mil­liárd forintot fordítson az Erzsébet-táborok programjaira, amelyek a teljes Kárpát-medencei magyarságnak szólnak, és közös programokat is szerveznek az anyaországbeli és a határon túli magyar fiatalok számára.

Kitért arra is, hogy az ottalvós balatoni táborok mellett idén hétezren vehetnek részt családi Erzsébet-táborokban. Emellett idén először volt lehetőség arra is, hogy a program résztvevői ingyen utazhassanak vonattal a zánkai táborba.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.