– Az elmúlt három-négy évben a Mazsihisz valóban kevésbé kritikus a Jobbikkal szemben – nyilatkozta a Times of Israel című izraeli lapnak Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének korábbi elnöke. Hozzátette: valaki a Mazsihiszban kitalálta, hogy a baloldali ellenzéknek csatlakoznia kell a nácikhoz, hogy legyőzzék a Fideszt. A korábbi elnök szégyenteljesnek és árulásnak nevezte a történteket. A szervezet ugyanakkor tagadta, hogy támogatná az együttműködést a baloldal és a Jobbik között. – Nem volt, nincs és nem lesz semmilyen kapcsolatunk a Jobbikkal – fogalmazott Heisler András.

Az izraeli lapnak nyilatkozó Glitzenstein Sámuel (képünkön), aki a Magyarországon működő Chabad-kötődésű Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rabbija viszont úgy fogalmazott, hogy „azok, akik antiszemitizmus elleni harcról beszélnek és most készek együttműködni a Jobbikkal, képmutatásról tesznek tanúbizonyságot, és közönyről a zsidógyűlölettel szemben”.
Glitzenstein rabbi erősen kételkedik abban, hogy a Fidesz fenyegetést jelent a zsidókra nézve. – Zsidó perspektívából az Orbán-kormányok közel állnak az ideálishoz – emelte ki. A Times of Israel cikkében ennek alátámasztására felelevenítették, hogy az EMIH és a Mazsihisz is dollármilliókat érő ingatlanokat és támogatásokat kapott a kormánytól, számos új zsinagógát és zsidó iskolát adtak át az elmúlt években.