– Össze kell kötni föld alatt a metrót a HÉV-vel! – kampányolt tegnap egy már a jelenlegi városvezetés alatt elindított fejlesztéssel Karácsony Gergely, a XVI. kerületben tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltje Nemes Gáborral, a baloldali összefogás helyi polgármesterjelöltjével együtt a 2-es metró és a H8/H9 jelzésű HÉV mielőbbi összekötését követelte, egyben megismételte azokat az érveket, amely alapján a kormánypárti többségű Fővárosi Önkormányzat elindította a Zugló és a Kertváros közlekedését átformáló, azt jelentősen egyszerűsítő projektet.
A Fővárosi Közgyűlés ülésein való megjelenést hanyagul kezelő Karácsony és az őt támogató pártok nyitott ajtókat döngetnek, mivel a BKK közelmúltbeli hivatalos közleménye szerint az „M2 metró és a gödöllői HÉV összekötés, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakítása” elnevezésű projekt keretében jelenleg a fővárosi szakaszok – azaz a metró és a HÉV gödöllői ágának Pillangó utca és Cinkota közötti szakasza, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal – tervezése zajlik, a fővárosi szakaszokra vonatkozóan a bírálati engedélyezési tervek pedig már elkészültek. A metró- és HÉV-üzemben is közlekedni képes új járművekre vonatkozó elvi előzetes típusengedélyt is kiadták már.
A BKK szerint a projekt előkészítésének véghatárideje 2019 vége, annak megvalósítását a 2021–2027-es európai uniós költségvetési ciklusban tervezik. A folyamatban lévő projektről és annak részleteiről mind a két jelöltnek, Karácsonynak és Nemesnek is tudnia kell, mivel az előbbi személy polgármestersége jogán 2014 ősze óta a Fővárosi Közgyűlés tagja, az utóbbi pedig a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke volt a tavalyi évig. A Fővárosi Közgyűlés 2015. április 23-i ülésén hatalmazta fel a BKK-t a projekt előkészítésére. A négy évig tartó előkészítésre azért van szükség, hogy a következő uniós költségvetési ciklus pénzügyi forrásaira már megalapozott közlekedésfejlesztési projektekkel lehessen pályázni.