Király Nóra: Trendivé vált nagycsaládosnak lenni

A fiatalok is egyre inkább családban képzelik el jövőjüket – mondta a Fiatal Családosok Klubjának alapítója a közmédiában.

Forrás: MTI2019. 08. 25. 13:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mostanra trendivé vált családosnak, nagycsaládosnak lenni. A fiatalok is egyre inkább családban képzelik el jövőjüket – mondta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Király Nóra azt mondta: amikor 2010-ben a polgári kormányzás folytatódott Magyarországon, látszott, hogy a középpontban a családok állnak, s a fő célkitűzés, hogy minél több gyermek szülessen. Ennek megfelelően évről évre nő a családok anyagi támogatása, emellett társadalmi megbecsültségük is megnőtt.

A Ficsak alapítója elmondta: folyamatos az érdeklődés a februárban bejelentett családvédelmi akcióterv iránt. Júliusi indulása óta „megrohamozták” a kormányablakokat, hitelintézeteket. Augusztus végére 20 ezerre nőtt az érdeklődők száma.

Legtöbben a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását igényelték – közölte Király Nóra, kiemelve: ez Európa-szerte egyedülálló támogatási forma.

Emellett a babaváró támogatás is népszerű. A 10 millió forintos szabad felhasználású hitelt minden fiatal pár igényelheti, aki gyermekkel tervezi a jövőt. Három gyermek születése esetén a hitelt teljes egészében elengedi az állam – hangsúlyozta.

A családvédelmi akcióterv része volt a bölcsődei férőhelybővítés is, ez viszont hosszabb időt vesz igénybe, ezért az átmeneti időre, havi maximum 40 ezer forintig, bölcsődei támogatást igényelhetnek azok, akik helyhiány miatt nem tudják elhelyezni gyermeküket állami bölcsődében – ismertette Király Nóra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.