Már látható a Kárpát-medence aratókoszorúja a Szent István-bazilikában

Már látható a budapesti Szent István-bazilikában a Kárpát-medence aratókoszorúja, amelyet augusztus 20-án a Szent Jobb körmeneten is megtekinthetnek az érdeklődők.

Forrás: MTI2019. 08. 13. 19:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A míves kivitelű, csigaformájú búzakoszorú a magyar gazdatársadalom összefogását jelképezi, ezért is élesztette újra a hagyományt a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programot szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A MAGOSZ közleménye szerint az aratókoszorút Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, valamint Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke, egyben Hajdúnánás polgármestere adta át kedden ünnepélyes keretek között Snell György püspöknek, a Szent István-bazilika plébánosának, a Szent Jobb őrének.

A közlemény idézi Jakab Istvánt, aki elmondta, hogy véget ért az aratás, az utolsó kévékből pedig hagyományosan elkészítik az aratókoszorút. Hozzátette, hogy ez jelképezi valamennyi anyaországi, határon túli és szórvány magyar együvé tartozását.

Szólláth Tibor kiemelte, hogy a Kárpát-medence aratókoszorúját hat hajdúnánási asszony napi nyolc órában, két hétig készítette.

Az átadást követően Snell György megáldotta az aratókoszorút, amelyet a néphagyomány esőcsigának is nevez a bő csapadék jelképeként és reményeként.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.