Valótlan hivatali befolyásra hivatkozva több millió forintot kértek, illetve adtak azok az elkövetők, akik ellen egyebek mellett befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tájékoztatott tegnap a fővárosi főügyészhelyettes. Üveges Andrea azt írta: egy 59 éves férfi azt állította egy 51 évesnek, hogy befolyásolni tud büntetőeljárásokat. Utóbbi ezután büntetőeljárásban érintett emberekről milliós nagyságrendű összegeket kért azért, hogy ügyüket kedvezően befolyásolja.
A megújulást hozta el a magyarországi roma közösségnek az idei év
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.