Élj tisztán akciócsoport elnevezéssel drogprevenciós kabinetet hozott létre a Mi Hazánk Mozgalom. A párt a jövőben releváns tapasztalattal bíró, szakmai alapokon működő szervezetekkel együttműködve igyekszik segíteni a kábítószerek áldozatainak. Lantos János, az akciócsoport vezetője lapunknak elmondta, munkájuk két pillérre épül. – Van egy karitatív jellege, lehetőségeinkhez mérten segítő kezet nyújtunk azoknak, akiknek erre szükségük van és akarják is.
Ezek lehetnek előadások, pozitív életmodell felmutatása vagy sportesemények – sorolta Lantos János, aki közölte azt is, munkájuk másik része azokkal szemben nyilvánul meg, akik viszont nem áldozatai a drognak, hanem haszonélvezői, terjesztői. – Itt nemcsak a drogkereskedőkre gondolunk, hanem azokra a politikai bűnözőkre is, akik a drogok legálissá tételéért szállnak síkra, ezek általában liberális jellegű társaságok, legnagyobb politikai közösségük ma a Momentum.
Ők túl sok nyugodt percre nem számíthatnak tőlünk. Ha úgy tetszik, a drogprevenció kérdésköre a politikai életben egy újabb frontvonal az SZDSZ örökségét továbbvivő Momentummal szemben – érvelt a csoport vezetője. Hangsúlyozta, küzdeni fognak a „politikai dílerek” ellen, különböző akciókkal, illetve állampolgári kötelességüknek eleget téve igyekszenek majd a droggal fertőzött gócpontokra felhívni a hatóságok figyelmét.
A drogprevenció mellett a Mi Hazánk Mozgalom a büntető törvénykönyv módosítását fogja kezdeményezi az Országgyűlésben annak érdekében, hogy kémiai kényszerkasztrálást hajtsanak végre azoknál, akik gyermekek ellen követnek el szexuális bűncselekményt.
Toroczkai László, a párt elnöke tegnap közölte azt is, megdupláznák az ilyen jellegű bűncselekmények után kiszabható szabadságvesztés időtartamát, mert a jelenlegi kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel rendkívül alacsony. – Kezdeményezésünknek aktualitást ad, hogy világszerte szaporodnak a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények.
Erre reagálva a többi közt már Lengyelország és a legutóbb Ukrajna is bevezette a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetében a kémiai kényszerkasztrálást – emelte ki Toroczkai László, aki a pedofil bűnözők adatait, fényképét tartalmazó adatbázist mindenki által hozzáférhetővé és nyilvánossá tenné.