Semjén Zsolt kiemelte: az elismerés azt fejezi ki, hogy „egyetlen nemzet, egyetlen magyarság tagjai vagyunk”, amely akkor tud megmaradni, ha minden nemzetrésze megmarad. Ezért minden nemzetrész felelős önmagáért, a többi nemzetrészért és az egyetemes magyarságért is – tette hozzá.
A Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi néprajzkutatóról elnevezett díj reprezentálja az egyetemes magyarságot, minden nemzetrész megjelenik a díjazottak körében – mondta Semjén Zsolt.
Kallós Zoltán legalább több szempontból „iránymutató csillag az egyetemes magyarság egén” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Egyrészt, mert hivatását professzionálisan művelte, másrészt megvolt benne „az isteni szikra”, amely a művészet világába emelte életművét – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Kiemelte: Kallós Zoltán nemcsak szerette a magyarságot, hanem „szerelmes volt a magyarságba”, élete minden pillanatát áthatotta a nemzet iránti szerelem. Semjén Zsolt szerint azért is fontos Kallós Zoltán munkásságra, mert nem a „világ végére” ment el, hanem itt, a „mi világunkban” gyűjtött olyan értékeket, amelyekről eszünkbe sem jutott volna, hogy azok.
Kallós Zoltán munkásságának legfontosabb üzenete a miniszterelnök-helyettes szerint az, hogy azok az értékek, „amelyeket meg kell őriznünk, ki kell munkálnunk és fel kell mutatnunk”, itt vannak közöttünk, csak meg kell látni őket. Kallós Zoltán összegyűjtötte, megőrizte, kimunkálta és az egész világ számára a legmagasabb szinten elérhetővé tette a magyarság értékeit – fogalmazott Semjén Zsolt.
Idén Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere; az ötven éve alakult Kassai Thália Színház; Katona Mihály, Korond polgármestere; a huszonöt éves Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház; a 2010 óta működő Kincses Kolozsvár Egyesület; a Kossuth Rádió Kárpát-medencei tudósítóinak az elszakított nemzetrészek és a diaszpóra magyarsága életéről szóló Határok nélkül című műsora; a Pannon Televíziót, a Pannon Rádiót, a Szabadkai Magyar Rádiót és a pannonrtv.com honlapot működtető Pannónia Alapítvány; Puricelliné Szabó Éva, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége volt elnöke; Tóth László felvidéki író, költő, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő és kiadó; valamint az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke részesült az elismerésben.