Több száz embert veszíthetett el a Jobbik az elmúlt években, legalábbis ezt mutatja, hogy a párt öt évvel ezelőtt még 263 polgármesterjelöltet indított az önkormányzati választáson, míg idén csak 80 közös, ellenzéki jelöltet támogat, és mindebből csupán 29 olyan aspiráns van, aki kizárólag a Jobbik logója alatt indul.
Az elmúlt hetekben kiderült, többen azért fordítottak hátat Sneider Tamás pártjának és indultak inkább függetlenként, mert nem értettek egyet a balliberális összefogással vagy azzal, hogy a pártvezetés a fejük felett döntött kardinális kérdésekben. Fejér megyében a párt politikailag megszűnt, miután nem tudott listát állítani. Molnár Krisztián, a Fidesz helyi listavezetője arra emlékeztetett, öt éve a Jobbik még a második legtöbb közgyűlési mandátumot szerezte meg 20 százalékos eredménnyel. Molnár szerint a jobbikos képviselők menekülnek és próbálnak túlélni. Példaként említette Pintér Tamás országgyűlési képviselőt Dunaújvárosban, de ide sorolható Mirkóczki Ádám is, aki Egerben indul egy másik jelölőszervezet neve alatt.