
Fotó: Teknős Miklós
– Önt szókimondó politikusnak ismerik. Most is kitért a politikai korrektség kérdésére. Miért ellenzi?
– A politikai korrektség az egész nyugati világban jelen lévő probléma. Kelet-Európa valamivel jobban ellenáll ennek, mint a kontinens nyugati fele. Mi, Ausztráliában talán egy kevéssel jobban állunk e téren, mint Nyugat-Európa, de nem tudtuk annyira elutasítani, mint Kelet-Európában. Fontos, hogy mindig azt mondjuk, amit gondolunk, és aszerint cselekedjünk, amit mondtunk. A politikai korrektséggel az a gond, hogy gyakran elfogadunk kényelmes valótlanságokat, hogy ne kelljen szembenézzünk a kényelmetlen igazsággal. Pedig szembe kellene néznünk vele, ha azt akarjuk, hogy országaink fejlődjenek.
– Azt is mondta: félő, hogy a hatalmi világrend megváltozik. Ez feltétlenül baj lenne?
– Nem jelent problémát, ha a globális erőközpontok megváltoznak, feltéve, hogy a megerősödő országok elkötelezettek a pluralista demokrácia eszménye iránt, és a többi államot a szükséges tisztelettel kezelik. Jelenleg azonban, úgy tűnik, hogy nem ez a helyzet. Az a nehézség, hogy a Nyugatra jellemző szabadság és tisztelet nem teljesen van meg sok feltörekvő hatalom esetében, ami most még nem biztos, hogy probléma a számukra, de a jövőben veszélyt jelenthet a mi országainkra nézve.
– Hazánk kormányát a külföldi sajtóban tekintélyelvűséggel szokták vádolni. Ön mégis elfogadta a meghívásunkat. Személyes tapasztalata szerint megalapozottak a vádak?
– Azt kell mondanom, hogy nem látok semmi bizonyítékot, ami alátámaszthatná – a nyugati sajtóban valóban gyakran – megjelenő vádakat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!