Tóth Csabával pózol az ellenzék jelöltje

Karácsony Gergely botrányos hangfelvétele Tarlós István főpolgármester szerint előrevetíti azt, mi várna Budapestre, ha az ellenzék és alkalmatlan jelöltjei kezébe kerülne a főváros irányítása. A párbeszédes politikus és stábja közben válságkommunikációba kezdett: ennek keretében Karácsony például együtt fotózkodott azzal a Tóth Csabával, aki a helyi MSZP elnökeként a hangfelvétel szerint megfenyegette a családját. Az is érdekes fejlemény, hogy több nap után Szabó Tímeának, a Párbeszéd társelnökének hirtelen eszébe jutott, hol készülhetett a felvétel.

2019. 09. 30. 6:10
Őszinte és stabil, mint a magyar–szovjet barátság volt Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A botrányos hangfelvétel csütörtöki kikerülése óta Karácsony Gergely és stábja az ellenzéki sajtó egy részével együtt kríziskommunikációba kezdett, elismeri, hogy az ő hangja van a felvételen, de az általa mondottakat máshogy értelmezi, és azt is tagadja, hogy a fenyegetések kapcsán Tóth Csabáról, a helyi MSZP elnökéről beszél, helyette a Fidesz és „üzleti körök” felelősségét ismételgeti.

A baloldal véleményvezérei a 2006-os recept alapján hol „igazságbeszédként”, hol az ellenzéki főpolgármester-jelölt alkalmasságának bizonyítékaként hivatkoztak a kikerült hangfelvételre.

Túláraztak, visszadobta

„A főpolgármester a túlárazott Lánchíd-tendereket ugyanúgy visszadobja, ahogy kétszer is tette azt a 3-as metró infrastruktúra-pályázataival. A Lánchíd pedig ugyanúgy megújul, ahogy felújítjuk a 3-as metrót is” – írta szombati közleményében Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató Budapest honlapján. Az előírt határidőig nyolc ajánlat érkezett a Lánchíd, a Széchenyi István tér és a budai váralagút felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárásban, de a legolcsóbb is meghaladta a 35 milliárd forintot, míg a főváros a felújításra 23 milliárd 366 millió forintot irányzott elő.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.