Azt, hogy titokban tartalék pártot hozott létre a Jobbik februárban, pusztán adminisztratív, technikai ügynek tartja a párt alelnöke. Z. Kárpát Dániel szerdán a Jobbikot átmentő új szervezet létrejöttét firtató újságírói kérdésre azt mondta: az ügy sehogyan sem áll, az önkormányzati választási kampány közepén a Jobbikot nem az adminisztratív kérdések kötik le.
Az országgyűlési képviselő szerint tehát a pártjának gazdasági és politikai átmentését célzó párhuzamos szervezet létrehozása, ami a tagság kihagyásával történt, nem említésre méltó. Főleg amiatt feltűnő ez a hozzáállás, hogy a szintén februári rendkívüli kongresszuson megnyitották a kettős tagság lehetőségét, úgy, hogy a Jobbik tagjai csak olyan szervezetbe léphetnek be, amely 2019. február 23-a után alakult, és amelyet az elnökség meghatároz számukra.

Fotó: Mirkó István
Ismert: a Magyar Nemzet a múlt héten számolt be arról, hogy februárban a Jobbik, megteremtve gazdasági és politikai átmentésének lehetőségét, tartalék pártot hozott létre. Erről Szűcs Imre Bács-Kiskun megyei elnök számolt be közösségi oldalán. A létrehozott párt nevét nem árulta el, de az mindenképpen alátámasztja a párhuzamos szervezet megalakításának tényét, hogy a februári rendkívüli pártkongresszus alapszabályban rögzítette a kettős tagság lehetőségét. Erről Szilágyi György, a Jobbik-frakció tagja azt mondta, egy párhuzamos szervezet létrehozásának lehetőségéről döntöttek, a tanácskozáson elfogadott alapszabály-módosítás alapján pedig a párt tagjai „különösen indokolt esetben”, a pártelnökség írásos jóváhagyásával más szervezetbe is beléphetnek. – A cél az, hogy legyen eszköz a kezünkben, hogy tudjunk továbblépni szükség esetén – ismerte el.
A Jobbikot átmentő párt létrehozását attól tették függővé, hogy az ÁSZ által január végén megállapított 136 millió forintos tiltott támogatás visszafizetésére kapnak-e részletfizetési lehetőséget. Március közepén a Jobbik megkapta ezt a Magyar Államkincstártól, a megszűnés közvetlen veszélye tehát elmúlt. Így nem zárható ki, hogy átmenetileg elhalasztották az új szervezet bejegyzését.