Barlay Ö. Szabolcs atya emlékére, születésének 100. évfordulóján, október 31-én, csütörtökön 18 órakor szentmisét tartanak a Székesfehérváron, a Szent Imre templomban (Városház tér). A szentmisét Spányi Antal megyéspüspök mutatja be, közreműködik Lantos István Kossuth-, és Liszt-díjas zongora-, és orgonaművész, Rónaszéki Tamás hegedűművész és a budapesti Jézus Szíve Templom Musica Sacra Kórusa.
Majd száz év tanulsága: van kiút a legreménytelenebb helyzetből is
Mindszenty József szentelte pappá, személyes meghallgatáson járt XII. Pius pápánál, a szerzetesrendek felszámolása után a földalatti egyházat szervezte, emiatt internálták, majd bebörtönözték, szabadulása után pedig húsz évig rézkarcügynökként dolgozott. Meg is nősült, de később, amikor már lehetett, mégis visszatért a papi hivatáshoz – csak néhány körülmény, amely a közel százéves Barlay Ö. Szabolcs szerzetes életét jellemzi.
Élete egyik utolsó interjúját a Magyar Időknek adta Barlay Ö. Szabolcs atya.