Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) polgármester az eseményen azt mondta, már évekkel ezelőtt felvetődött a park felújításának gondolata, de az önkormányzatnak csak azt követően álltak rendelkezésére a szükséges források, hogy teljes egészében rendbejött a költségvetése.
Csepelen az összes bölcsődét és óvodát is megújították, továbbá iskolaudvart és orvosi rendelőket is – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a Béke téren a Csepel SC előtti terület is megszépült.
A polgármester úgy fogalmazott: nem választási programoktól függ, hogy ki mit ér el, a mérvadó csak az lehet, hogy ki mit tesz a kerület érdekében.
A tér rendezését száz százalékig saját, önkormányzati forrásokból oldották meg és a munkálatokat is saját erőből végezték el a Csepeli Városgazda Zrt. munkatársai – emelte ki.
Hangsúlyozta, hogy nemcsak a park, de a mögötte lévő terület is megújult, ott egy játszóteret és egy kültéri fitneszparkot is létrehoztak.
Minden egészséges fa a helyén maradt, csak azokat távolították el, amelyek nem voltak épek és rossz időjárás esetén veszélyt jelenthettek volna – közölte, jelezve: ezeknek a fáknak a helyére újakat ültettek, ahogy folyamatosan új fákat és cserjéket ültetnek az egész kerületben.
Borbély Lénárd kitért arra, a most felújított terület új közvilágítást és utcabútorokat kapott, a művelődési ház és a mellette lévő orvosi rendelő is megújult kívülről.
Hozzátette, kamerákat szerelnek fel, valamint nagyobb rendőri jelenléttel és közterület-felügyelőkkel is meg fogják erősíteni a terület közbiztonságát.
Kiemelte, ezzel nincs vége a felújításnak, ez csak egy kezdeti lépése Csepel-Csillagtelep teljes megújításának. Emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat negyedik városrehabilitációs projektjének forrását éppen Csillagtelepre nyerte el.
A kormány tavaly 1,7 milliárd forint támogatásról döntött, amelyből 11 társasház külső szigetelését és homlokzatszínezését végzik el, de ebből finanszírozzák az egészségmegőrzéssel kapcsolatos promóciós programokat és több közterület megújítását is. A városrehabilitáció már elkezdődött, egy társasház megújult, egy másik épület felújítása folyamatban van, további kilenc esetében pedig zajlik a közbeszerzési eljárás – közölte.