Hedericsné Rodek Erika, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a közel 12 ezer négyzetméteres multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok megvalósítására eredetileg 8,8 milliárd forint állt rendelkezésre, amit a napokban a kormány 6 milliárd forinttal egészített ki. A múzeumi, kulturális és gasztronómiai funkciókat majdan betöltő ferences rendház felújítására 4,1 milliárd forintot irányoztak elő, amihez a közeljövőben további kormányzati támogatás várható.
A projekteket bemutatva közölte: a rendezvénycsarnok sport, kulturális, közösségi rendezvényeknek, vásároknak, koncerteknek, fesztiváloknak ad majd helyet, de természetesen a sportegyesületek edzéslehetőségeit, valamint iskolai sportrendezvények megtartását is biztosítja. Az építési terület lehetőséget ad arra, hogy ehhez kapcsolódóan épüljön majd meg a velodrom is.
A ferences kolostorban a rend és alapítójának történetét, a nagykanizsai épület múltját és lakóit mutatja be. Olyan emblematikus helyet képzeltek el, ahol rendezvénytér, étterem-kávézó és sörmanufaktúra is helyet kap, de az udvar nyári színházi események szervezésére is lehetőséget ad.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!