Idén is október 22-én kezdődnek a nemzeti ünnep központi megemlékezései.
De hova tűnt Hajnal Miklós?
Hegyvidék országgyűlési képviselője június óta nem adott életjelet magáról.
Idén is október 22-én kezdődnek a nemzeti ünnep központi megemlékezései.
Holnap az 1956-os műegyetemi emlékműnél tartanak koszorúzást Boross Péter volt miniszterelnök részvételével. Ezután az ünneplők átvonulnak a Műegyetem K épületébe, ahol Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szól a megemlékezőkhöz.
Délután fáklyás emlékmenetet tartanak a Műegyetem és a Bem tér között, ahol Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára mond beszédet. Este pedig az Ismerős Arcok ad koncertet, és fényfestés lesz látható a környező épületeken.
Október 23-án, szerdán reggel 9-kor az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődnek a programok a Kossuth Lajos téren, miután 10 órától ingyenesen megtekinthető lesz a Szent Korona az Országházban. Emellett egész nap családi programokkal várják az ünneplőket a Kossuth téren. Este 7 órakor a Millenárison megtartják a már hagyományos Szabadságkoncertet. Mindezek mellett október 23-án ingyenesen lesz látogatható a Terror Háza Múzeum, és a rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a 301-es parcellánál is egész napos megemlékezés lesz.
Hegyvidék országgyűlési képviselője június óta nem adott életjelet magáról.
Kovács Erik, az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója válaszol.
Bemutatták Tállai Andrásnak, a Pénzügyminisztérium államtitkárának Tállai 25 - 25 év Dél-Borsod szolgálatában című életrajzi könyvét Mezőkövesden.
Koncz Zsófia államtitkár ismertette: már 30 féle segítségre számíthatnak a magyar családok.
Fontos információt közöltek a homokzsákokról
Mi volt az a termetes kígyó, ami Nagymarosnál a gáton napozott?
Ezt csinálja a mobilod? Ekkor éppen lehallgatnak!
Vége a várakozásnak: itt a legújabb magyarellenes EP-s jelentéstevő – jól jegyezzük meg a nevét
Sorsfordító lesz a szeptember, 3 csillagjegynek költöznie kell
Szijjártó Péter: a világon alig akad párja a magyar külügyminiszternek – és ez sok mindenről árulkodik
Víz alá került Baja egy része, több ember is az elöntött házakban maradt + galéria
Elbukta a rangadót, először kapott ki az NB II meglepetéscsapata
A Liverpool csillaga egyértelmű üzenetet küldött főnökeinek és a Realnak is
Jakab Péternél teljesen elszállt az irányítás, a határontúli magyarokat szidja saját oldalán kommentelgetve
Aggódik Magyarországért az arab világ
Helyben vagyunk! Magyar Péter embere már a rezsicsökkentést támadja Brüsszelben
Hegyvidék országgyűlési képviselője június óta nem adott életjelet magáról.
Kovács Erik, az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója válaszol.
Bemutatták Tállai Andrásnak, a Pénzügyminisztérium államtitkárának Tállai 25 - 25 év Dél-Borsod szolgálatában című életrajzi könyvét Mezőkövesden.
Koncz Zsófia államtitkár ismertette: már 30 féle segítségre számíthatnak a magyar családok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.