Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége köszöntőjében úgy fogalmazott: a Szent Erzsébet rózsája-díjjal az MKPK „két évtizede azokat állítja elénk példaképnek, akik a hétköznapokon csendben, elismerést nem várva, örömmel végzik a szolgáló szeretet munkáját. Akik mindig megtalálják a rájuk várakozókat, és el is indulnak arra, amerről a hívást hallják.”
Kiemelte: Szent Erzsébet nem csak az egyház számára érték, lassan 800 éve hirdeti „mindannyiunknak az emberiesség győzelmét az önzés, a tehetetlenség, a nemtörődömség fölött”. „Világunk tele van kenyérre, segítő kézre, jó szóra várakozó emberekkel, adja Isten, hogy odataláljanak hozzájuk az irgalmasok, a mai Erzsébetek, akiknek szeretetében megnyílik a mindenség titka” – tette hozzá Herczeg Anita.
Veres András arról beszélt, hogy Szent Erzsébetben a „tökéletes emberi szeretet példáját láthatjuk”: az ajándékozó, odaadó és feltétel nélküli szeretet példaképét. Szent Erzsébet ismerte Isten szeretetét, és ezzel a szeretettel akarta szeretni mindazokat, akikkel találkozott – mondta. „Legyünk bátor követői a szeretetnek, amit Szent Erzsébet mutat meg nekünk”, mert semmire sincs nagyobb szükség a mai világban, mint a szeretetre – tette hozzá az MKPK elnöke.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek levélben köszöntötte az est résztvevőit. Azt írta: a jó szívvel adott anyagi segítség, a másokért végzett szolgálat „átlényegül, magasabb szintre emelkedik, a legtisztább és örökre megmaradó erény, a szeretet kifejezésévé válik”. A Szent Erzsébet rózsája-díj erről az örök szeretetről tesz tanúságot. Erre a példára nemcsak a szegényeknek és elesetteknek van szükségük, „hanem mindannyiunknak, mert erősíti a hitünket, hogy értelmes, értékes, örökre szóló ajándék az életünk” – fogalmazott a bíboros.
A felolvasott laudáció szerint Erős Klára több mint húsz éve a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntes munkatársa, kezdetben Szentgotthárdon dolgozott, jelenleg a körmendi karitászcsoport vezetője. A hét minden napján élelmiszert juttat el a rászorulóknak, részt vesz a helyi karitászcsoport rendezvényeinek, zarándoklatainak szervezésében, lebonyolításában. Aktívan közreműködik az adományok felkutatásában és eljuttatásában a rászorulókhoz. Sokat tett a 2017-ben induló cigánypasztorációs programok létrejöttéért.