Az Országgyűlés hatnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben.

Kínai büféket zárattak be a fővárosban
Kétszer is be kellett őket záratni.
Az Országgyűlés hatnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben.
Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a Jobbik új képviselője, Dudás Róbert teheti le esküjét, aki az Eger polgármesterének választott Mirkóczki Ádám helyét veszi át.
A parlament ezt követően szavaz arról, hogy november végén távozhat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) éléről a közelmúltban alkotmánybíróvá választott Handó Tünde.
Az interpellációkra ezúttal is két óra áll rendelkezésre, az azonnali kérdések pedig hatvan percben hangozhatnak el.
Kedden szavazások szerepelnek a napirend elején. A képviselők elfogadhatják a tavalyi költségvetés zárszámadását, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2018-as beszámolóját, valamint az új szakképzési törvényt.
A határozathozatalok után tizenöt javaslat általános vitáját bonyolítják le. Több nemzetközi szerződés mellett terítékre kerülnek a társasági és osztalékadóról szóló, valamint egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításai.
Szerdán újabb kilenc javaslatról tárgyal a Ház. Ekkor kezdődik vita az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvényváltoztatásokról, valamint a házszabály módosításáról.
Csütörtökön kerül napirendre a kormány fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítését célzó módosító javaslata, valamint a köznevelési törvény módosítása is.
Pénteken három pénzügyi tárgyú indítványról lesz szó, köztük a Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósításáról.
A parlament következő ülése november 25-én, hétfőn ér véget, amikor is a kormány tagjainak tehetnek fel kérdéseket és azonnali kérdéseket a képviselők.
Kétszer is be kellett őket záratni.
Hátborzongató történetek keringenek az egykori épületről.
Elindult a hajtóvadászat a kábítószerek ellen.
Egy asszony megpofozta volt férje barátnőjét, majd nekik hajtott autóval.
Nem fizette be a számlát, elzárták gázt Gyurcsányéknál
Liverpool Echo: Szoboszlai az egyetlen liverpooli, aki...
Aktus közben buktatta le férjét és szeretőjét a feleség: videón a kínos pillanat
Visszacsapott az „orosz lengőajtó”: Medvegyev keményen beleszállt Macronba
Úristen! Vénusz retrográd van: 3 csillagjegynek visszatér az exe
Tényfeltáró cikksorozatban mutatja be a Tisza Párt belső életét a Mandiner
Orbán Viktort így fogadta Macron Párizsban + videó
Ha erre figyelsz, akkor neked is bőségesen terem majd fokhagyma a kertedben
A PSG lemosta a pályáról a Liverpoolt, mégis Szoboszlaiék ünnepelnek + videó
Kegyetlen módszerhez folyamodtak az ukránok, így kínozták az oroszokat + videó
Zelenszkij sietett Macron mögé állni, tovább követelőzik az ukrán elnök
Slot Szoboszlaival példálózott a Liverpool keserves győzelme után
Kétszer is be kellett őket záratni.
Hátborzongató történetek keringenek az egykori épületről.
Elindult a hajtóvadászat a kábítószerek ellen.
Egy asszony megpofozta volt férje barátnőjét, majd nekik hajtott autóval.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.