A hibrid munkarend velünk marad – a flexibilis irodáké a jövő
Kettéválik a piac: a korszerű, rugalmas épületek felértékelődnek, míg az elavultak leértékelődnek.
Kettéválik a piac: a korszerű, rugalmas épületek felértékelődnek, míg az elavultak leértékelődnek.

Mutatjuk az új rendet.

Az is kiderült, hogy a munkanapokat mely szombatokon kell ledolgozni.

Jövőre három szombaton lesz munkanap, cserébe három hosszú hétvége is várható.

Készítse a fel lelkét.

A DK és a Párbeszéd politikusai egyként akadályozták volna meg a vizsgálóbizottság működését.

Sokáig velünk marad a hibrid munkavégzés.

Az idén még a most kezdődő háromnapos hétvége után még egy hatnapos hosszú hétvége is vár ránk.

Több lehetőség lesz kipihenni a munkanapok fáradalmait.

Változás jön.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az összesen 56 helyszínt érintő program az intézmények eszközellátottságának és utaztatási szolgáltatásainak bővítését célozza.

Úgy tűnik, a Budakörnyéke-Pilis választókörzetben induló tiszás fővárosi önkormányzati képviselőnek inába szállt a bátorsága.

Az új rendszer már az egész országban elérhető.

Radics Béla rámutatott, a magyarok pontosan látják, hogy mi zajlik most.

Az amerikai elnök egy interjúban azt hangsúlyozta, hogy ha ő nem lenne, már rég teljes katasztrófával végződött volna az orosz–ukrán helyzet, és ezt Zelenszkij és Európa is tudja.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult KKV Technológia Plusz forgóeszközhitel iránt.

Here are the details.

Gyorsan meg is oldották a helyzetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.