Dömötör szerint az önkormányzati választás tanulsága az, hogy az ellenzéki vezetők első lépésként megemelték saját fizetésüket és „a múlt minden emberének” helyet csináltak, közben ingatlanadót, a dugódíjat, a dízelautók korlátozását és a parkolási díjak emelésének tervezik, ráadásul nem támogatják a szuperkórház megépítését. Szóvá tette azt is, hogy megduplázták a korrupció gyanújába keveredett kispesti vagyonkezelő fizetését, pont úgy, ahogy azt egy kiszivárgott felvételen beharangozták.
– Az egy dolog, hogy az MSZP semmit nem változik, de legalább ne nézzék madárnak az embereket
– mondta Dömötör.
Jakab Péter (Jobbik) arról beszélt, hogy hiába „darálta be” a törvényhozást, a médiát és az igazságszolgáltatást, a kormány el fog bukni a „rezsimépítés útján”, az önkormányzati választás ugyanis bizonyította, hogy a magyar társadalom immunrendszer erős, az emberek pedig gondolkodnak. Szerinte ezért most be akarják darálni a gondolkodást, az oktatási rendszert, a gyerekeket hatéves korban „belökik” az iskolába, hogy „felkészüljenek a rabszolga létre”.
Orbán Balázs úgy reagált: az emberek valóban gondolkodnak, ezért ért el a Jobbik az európai parlamenti választásokon 6 százalékot, míg korábban egy húsz százalékos támogatottságú párt volt. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kiemelte:
2020-ban 645 milliárd forinttal több lesz az oktatásra, mint 2010-ben, Magyarország az uniós átlag felett, a GDP majdnem öt százalékát költi erre a területre. 2010 előtt mindennek az ellenkezője történt, amiért egy olyan kormány volt a felelős, amelynek tagjaival a Jobbik most szövetséget kötött
– hangsúlyozta Orbán Balázs.
Simicskó István (KDNP) kijelentette: az emberek egészsége nem lehet vita tárgya, a kormány ezért számos intézkedést tett az egészséges életmód és az egészségügyi intézmények érdekében, 2026-ig megvalósítja az Egészséges Budapestért programot, amelynek keretében 4 centrumkórházat épít, mégis sok kritikát kap, hogy még többet kellene költenie az egészségügyre. Szerinte ennek fényében nehezen érthető, hogy a múlt héten az új Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, nem támogatja a dél-budai centrumkórház építését.
– Az emberek azt várják, hogy őszintén mondják meg, mit szeretnének a fővárosi fejlesztések vonatkozásában
– mondta Simicskó István. Megjegyezte, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros nemhogy a klímakérdést, hanem a hóesést sem tudja megoldani.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!