Hozzátették: ráadásul az Európai Parlament bevándorláspárti többsége a politikai támogatáson túl pénzügyi erőforrásokat is biztosítana a migrációt nyíltan támogató NGO-k számára. A hálózati jelleget, az egymásra épülő rendszerek létező struktúráját ezek után nehéz lenne tagadni – írták.
A Századvég szerint a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai által támogatott szervezetek „előszeretettel hivatkoznak a nemzetközi humanitárius jogra”, ugyanakkor azt „bizonyára tudják”, hogy ez a jogterület is elismeri az államok széleskörű jogát és cselekvési szabadságát a határátlépés, a határvédelem és a letelepedés szabályainak meghatározásában.
Hibásan hivatkoznak gyakran a non-refoulment (a visszaküldés és visszafordítás tilalmának) elvére is, ugyanis éppen a magyar tranzitzónák biztosíthatják azt, hogy a hatóságokkal együttműködő személyeket ne azonnal visszaküldjék a határról, hanem biztosítsák számukra a menedékjog elbírálásának eljárását – áll az elemzésben.
„Ezzel párhuzamosan kijelenthető, hogy jóllehet az EU egyes intézményei, illetve a nemzetállamok részéről látszik a szándék az embercsempészet és az illegális migráció elleni hatékonyabb küzdelem érdekében, a magukat jogvédőnek valló és külföldről finanszírozott nem kormányzati szervezetek a migránsok és menedékkérők minél akadálytalanabb hozzáférését kívánják biztosítani az Európai Unió területére” – írta a Századvég Alapítvány.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!