A szakértő hozzátette: a szolgáltatások kereskedelméről biztos, hogy nem születik addig megállapodás.

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A szakértő hozzátette: a szolgáltatások kereskedelméről biztos, hogy nem születik addig megállapodás.
Megállapodás nélkül a britek nehezebben érik majd el az európai uniós piacot, az EU pedig a brit piacot. Továbbá a brit cégek kevésbé lesznek versenyképesek, mert 27 országból kell mindenféle papírt beszerezniük – vélekedett.
Elmondta: az átmeneti időszakban minden uniós szabály és környezeti elem tovább működik majd az Egyesült Királyságban, csak a britek az EU döntéshozatali rendszerében nem vesznek majd részt.
Az EU kijelentette, ha a britek az átmeneti időszak után is hozzá szeretnének férni az egységes piachoz, be kell tartaniuk a környezetvédelmi normákat, a munkavállalói jogokat és a piaci szabályozásokat – mondta, hozzátéve: nagy kérdés, hogy Boris Johnson hajlandó-e erre.
Gálik Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarországnak a tárgyalásokon a magyar termelők és szolgáltatók érdekeit kell védenie.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.