A bíróság rendelkezésére álló adatok szerint a másik két hajó ütközése után a Viking Idun kapitányának tudomására hozták, és általa is észlelhető volt, hogy közvetlenül előtte a Margit hídnál hajóbaleset történt, mentésre szoruló emberek vannak a vízben. Ám a kapitány ennek ellenére nem húzódott ki, s állt meg a bal part mellett, nem rendelt el a hajóján riadót. Nem hajtotta végre a mentési protokoll előírásait, semmiféle intézkedést nem tett a mentés érdekében.
A bíróság a bűnügyi felügyelet elrendelése kapcsán rögzítette: a gyanúsított nem magyar állampolgár, magyarországi tartózkodási hellyel vagy kötődéssel nem rendelkezik, ezért csak kényszerintézkedéssel biztosítható, hogy az eljárás során elérhető legyen a magyar hatóságok számára. Miután azonban a gyanúsított a hatóságok idézésének önként eleget tett, továbbá a baleset óta eltelt nyolc hónapban nem merült fel olyan adat, amely szerint elszökne az igazságszolgáltatás elől, esetében elegendő a legenyhébb kényszerintézkedés is.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!