Horváth László: A gyöngyöspatai kártérítés január közepén végrehajtható

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egyértelmű helyzetet teremtett a Kúria végzése a gyöngyöspatai perben, amikor elutasította a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését, így január 17-étől végrehajtható a százmillió forintos kártérítés – írta közösségi oldalán Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője kedden.

Forrás: MTI2020. 01. 07. 20:14

A Kúria közölte azt is, hogy a tábla jogerős ítélete ellen még tavaly felülvizsgálati kérelem érkezett, de az ügy még folyamatban van, a felülvizsgálati eljárásban tárgyalást még nem tűztek ki. A Kúria azt is tudatta, hogy a jogerős ítélet végrehajtását nem függesztette fel, az erre irányuló kérelmet december 16-án elutasította.

Horváth László kedden a közösségi oldalán azt írta: azzal, hogy a Kúria elutasította a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését, január 17-étől végrehajtható a százmillió forintos kártérítés. A politikus közzétette a Kúriának a felfüggesztés elutasításáról szóló végzését is.

„Magyarul, az ítélet jogerős, a 100 millió forint kártérítés megfizettetése végrehajtható, mivel a Kúria a kérelmet elutasította” – szögezte le Horváth László. Hozzátette: a Kúria majd napirendjére tűzi a felülvizsgálat tárgyalását, de ettől függetlenül január 17-étől százmillió forint fizetési kötelezettsége van Gyöngyöspata önkormányzatának és a tankerületnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.