Szeméremsértéssel gyanúsítják Donáth Lászlót

Donáth az ATV-nek elismerte, hogy beidézték a rendőrségre, és megerősítette, hogy könnyű testi sértéssel gyanúsítják. A szeméremsértés gyanúját viszont cáfolta.

Csókás Adrienn
2020. 01. 03. 9:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót, az MSZP egykori politikusát, a momentumos Donáth Anna édesapját – értesült a PestiSrácok.hu. Mint emlékezetes, tavaly augusztusban robbant ki a botrány, hogy az egyik fővárosi szeretetotthonban több alkalmazottat is zaklathatott az egyik ott dolgozó lelkész. A TV2 hírműsora akkor arról számolt be, hogy az érintettek nem mertek lépni az ügyben, a szóban forgó lelkész ugyanis az a Donáth ­László, aki 1994 és 2010 között szocialista parlamenti képviselő volt. Az egyik dolgozó azonban végül mégis feljelentette az egykori politikust. Az ügyben nyomozás is indult a BRFK-n szexuális kényszerítés gyanúja miatt.

– Ahogy meghallottuk a hangját, amikor bejött az épületbe, már rohantunk. Volt, hogy a WC-be befutottunk elbújni, mert ha szembetalálkozott vele az ember, akkor mi volt? Jöjjön a tornaszobába, kedves! És akkor bevitt mindenkit, elkezdett beszélgetni persze, aztán mindig volt egy kis combfogdosás meg fenékpaskolás. És ez csak a mindennapos, alap volt. Akivel csak lehetett, azzal kikezdett. A folyosón, a lépcsőn elkapta az embereket – számolt be az egyik, zaklatásokat átélt nő a 888.hu-nak.

Donáth László a hírekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott, politikai karaktergyilkosság áldozata. Az ATV-nek elismerte, hogy beidézték a rendőrségre, és megerősítette, hogy könnyű testi sértéssel gyanúsítják. A szeméremsértés gyanúját viszont cáfolta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.