A mostani felvételi eljárásban 63 felsőoktatási intézmény 7206 szakot hirdetett meg, mindenkinek van miből választania a február 15-i jelentkezési határidőig – mondta szerdán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
Hozzátette: a felvételi eljárásban a tavalyi szabályokhoz képest egyetlen változás történt: alap- és osztatlan képzésben legalább egy emelt szintű érettségi megléte a feltétel. Kivételt ez alól csak azok a képzések jelentenek, ahol a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják, illetve a felsőfokú végzettségűeknek sem szükséges újból érettségit tenniük – jelezte Schanda Tamás. A politikus közölte: az innovációs és technológiai miniszter mint a kormány felsőoktatásért felelős tagja azonban több konkrét szak esetében is rendeletben csökkentette a minimum ponthatárokat.
Az előző évihez képest jelentősen, 440-ről 350-re csökkent a ponthatár a jogászképzésben, az igazságügyi igazgatási szakon 424-ről 350-re, a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakon 410-ről 350-re, a nemzetközi gazdálkodás szakon 420-ról 400-ra, a nemzetközi tanulmányok szakon 455-ről 400-ra, gyógyszerész szakon 385 pontról 380-ra, kommunikáció és médiatudomány szakon 440-ről 400-ra, pszichológián 435-ről 400-ra, a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés osztatlan képzésben pedig 420-ról 400 pontra szállították le a minimumot – sorolta. Schanda Tamás összegzése szerint a felvételi rendszer azt teszi lehetővé, hogy 2020-ban is felvegyenek minden olyan jelentkezőt, aki megfelel a felvételi feltételeknek, eléri a jogszabályi minimumot és a szakos kapacitás alapján megállapított ponthatárt.

Fotó: Éberling András
A felsőoktatást érintő hír az is, melyet tegnap közölt az Oktatási Hivatal a honlapján. E szerint a Diplomántúl.hu portálon 2020 januárjától elérhetővé vált a diplomás-pályakövetési rendszer frissdiplomás és aktív hallgatói kutatás modulja. A két online keresőfelület célja, hogy az érdeklődők átfogó képet kapjanak felsőoktatási tanulmányaik és munkaerőpiaci lehetőségeik összefüggéseiről.