Unokázós bűnszervezetet számolt fel a budapesti rendőrség

Úgynevezett unokázós bűncselekményekre, vagyis idős emberek megtévesztésével elkövetett csalásokra specializálódott bűnszervezetet számolt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK); a szervezet tagjai 2018 augusztusa és 2019 júniusa között 33 idős sértettől több mint 43 millió forint értékben csaltak ki készpénzt, illetve ékszereket – közölték rendőrségi vezetők keddi fővárosi sajtótájékoztatójukon.

Forrás: MTI2020. 01. 28. 16:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az álrokonok a közvetlen találkozásokat úgy kerülték el, hogy meggyőzték a sértetteket, hogy ők maguk nem tudnak a pénzért, esetleg ékszerekért elmenni, hanem egy ismerősüket küldik el érte. Az idősek lakcímére ezután egy futárt irányítottak, aki a pénzt, ékszereket átvette, majd a csomagot továbbadta annak a bizalmi körnek, amelyik a pénz elosztotta, illetve eljuttatta a szervezet irányítóinak. A nyomozók a futárokat több esetben a bűncselekmény elkövetése közben fogták el, amikor a pénzért mentek. Nagy-Kovács Dávid ismertetése szerint a futárok közt két fiatalkorút is elfogtak, a pénz szétosztása miatt pedig a pénzmosás bűncselekményét is meg tudták állapítani.

Az MTI kérdésére közölte: a bűnszervezet tagjai között volt olyan, aki beismerő vallomást tett.

Az ügyben a nyomozók a szervezet tagjaitól az elfogások során 8,5 millió forintot foglaltak le, így a kicsalt összegeket több sértettnek is vissza tudták adni – mondta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.