A hatalomért bármit – Jobbik: Nehéz volt leülni azokkal, akik ellen létrejöttünk

Piszok nehéz volt leülni azokkal egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen egyébként létrejöttünk – erről beszél a Jobbik frissen megválasztott elnöke, egy, a Hír TV birtokába jutott hangfelvételen, amely a párt tisztújító kongresszusáról szivárgott ki. Jakab Péter a balliberális pártokra utalva külön hangsúlyozta, hogy a Jobbik tolvajok ellen jött létre, ehhez képest most együtt kell menetelniük a csatába. A pártelnök hozzátette, hogy ilyenkor értékelődik fel, hogy bízhat-e a sajátjaiban, mert ha nem, akkor vesztettek.

Forrás: Hír TV2020. 02. 08. 13:27
JAKAB Pter
Kocsis Máté szerint Jakab Péter produktumáért megérdemli a "piros pontot" Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Megcselekedtük azt, amit megkövetelt a haza és piszok nehéz volt. Piszok nehéz volt leülni azokkal egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen egyébként létrejöttünk, mert a Jobbik tolvajok ellen jött létre, valljuk be” – mondja a hangfelvételen a Jobbik elnöke, akit a jelek szerint nem zavar, hogy most a megnevezett erőkkel igyekeznek hatalomhoz jutni.

„Eközben nekünk már olyanokkal kell együtt menetelni a csatában akiktől világok választanak el bennünket, és igenis ilyenkor felértékelődik az, hogy tudok e bízni a sajátjainkban, hogy kell-e a csatamezőben a hátam mögé nézni, mert ha igen, akkor elölről lelépnek, akkor vesztettünk” – fogalmazott Jakab Péter.

A hangfelvételt a Hír TV weboldalán hallgathatják meg!

Dömötör Csaba: A hataloméhség követelte ezt, nem a haza

Jakab Péter jó úton halad afelé, hogy a Jobbik moralitásának utolsó pici darabkáit is felszámolja. Arról beszél itt, hogy azokkal fogtak össze, akik ellen létrejöttek. Akik egyébként szerinte tolvajok. Szerinte ezt követelte a haza. Nem a haza követelte ezt, hanem a nyers és lelketlen hataloméhség – írta Facebook-oldalán Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.