Így él a börtönbizniszen félmilliárdot kereső Magyar György

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nekem Lexusom volt, van és lesz – így hivalkodott egy autós szakportálnak a magyar államot a börtönbizniszben több mint félmilliárddal megkárosító Magyar György – olvasható az Origón.

Forrás: origo.hu2020. 02. 25. 12:09

A 2018-as országgyűlési választáson viszont elindult: az MSZP-Párbeszéd siófoki jelöltjeként mindössze 25 százalékos eredményt ért el (a Fidesz jelöltje, Witzmann Mihály több mint 50 százalékot kapott). Egyik kampányvideójában Karácsony Gergely „a nép ügyvédjeként” mutatta be a börtönkártérítési perekkel félmilliárd forintot kereső Magyart.

Magyar György tevékenyen részt vett a tavalyi önkormányzati kampányban is: mint ismert, a budapesti előválasztást szervező Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke volt. A választás után megkapta a jutalmát, a balliberális többségű budapesti közgyűlés a Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatósági tagjának választotta meg.

Magyar egyébként a különféle – jellemzően a baloldalhoz húzó – „civil” szervezetek életében is szerepet vállalt: 2007-ben a Budapestiek Együtt Közéleti Társaság elnöke, majd 2016-ban a Kerekasztal A Részvételi Demokráciáért vezetője lett.

A börtönbizniszen kívül más kártérítési ügyekre is sokak által erkölcsileg megkérdőjelezhető üzletet épített: például sikerdíj fejében képviselte a vörösiszap-katasztrófa áldozatait.

Fia, Magyar Gábor is bekerült a hírekbe: többedmagával részt vett az Európai Bizottság Magyarországot kritizáló országjelentésének az elkészítésében. Nem mellesleg, ő látta el Biszku Bélának, a kommunista állampárt egykori belügyminiszterének a jogi képviseletét.

A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatják el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.