A DK-nak minek kell Kálmán Olga, csak azért, mert ismerik? – kérdezte M.Dobos Marianne, műsorvezető.

Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A DK-nak minek kell Kálmán Olga, csak azért, mert ismerik? – kérdezte M.Dobos Marianne, műsorvezető.
Igen, épp ezt akartam mondani, lehet, hogy Kálmán Olga mindezt sikerként éli meg, de, akinek ez biztos siker az a DK. Megpróbálnak olyan arcokat találni a politikájukhoz, akiket az emberek ismernek, így például Vágó Istvánt, akit ismernek a Legyen ön is milliomosból, Kálmán Olgát az ATV-ből. Bár most már Gréczy Zsoltot is ismerik – tette hozzá nevetve Kunfalvi Nóra, újságíró.
Igen, most már Gréczynek is sok oldalát láthattuk az elmúlt időszakban. Tehát olyan politikusokat keresnek, akiket az emberek be tudnak azonosítani, mert ugye kisebb pártoknál az MSZP-nek egy sokadrangú politikusát, ha sokat is látják egy plakáton, nem biztos, hogy be tudják azonosítani – mondta Párkányi Eszter az Alapjogokért Központ elemzője.
Meg azért a DK-ban nagyon sokan, kimondom, mocskosak, ezért kellenek olyan alakok, akik még tiszták, nem a politikából jönnek, hanem külső körökből. Úgymond nem fertőzte meg őket a politika betegsége, de Gyurcsánynét se véletlenül hívjuk így, mert, aki ugyanúgy tud hazudni, mint a férje, az gyakorlatilag ugyanaz az ember ebben az esetben, politikusként abszolút. Kellenek a tisztább karakterek a DK-nak – mondta Fodor-Horváth Zsófia a 888.hu újságírója.
A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tekinthetik meg.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Özvegyi nyugdíj? – ősztől jönnek a változások!
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket
Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat
Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani
Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.