Maruzsa Zoltán: A módosított alaptanterv nagyobb mozgásteret biztosít az iskoláknak

A módosított Nemzeti alaptanterv (Nat) a 2012-ben elfogadotthoz képest nagyobb mozgásteret biztosít az iskoláknak – mondta a köznevelésért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2020. 02. 12. 11:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maruzsa Zoltán hozzátette: a helyi sajátosságok megjelenítésére biztosított tízszázalékos mozgásteret húsz százalékra emelték a módosított alaptantervben. Ennek megfelelően a tantárgyak esetében a Nemzeti alaptanterv tartalmai 80 százalékos óraterhelésre készültek – jegyezte meg.

A Nat korlátozza az óraszámokat, ezzel csökkentve a tanulói és pedagógusi terheket – hangsúlyozta az államtitkár, rámutatva arra, hogy a pedagógusok és a szülők szerint is túl magas az óraszám, ami annak tudható be, hogy a 2012-es Nat csak minimum óraszámot rögzített, felső határt nem.

Kiemelte: az idegen nyelv oktatása terén is változások lesznek, a módosított Nat által kommunikációalapú nyelvoktatást szeretnének megvalósítani. Ez a módszer eltér a magyar hagyományoktól, amelyek szerint inkább nyelvtani ismeret átadására koncentrálnak a nyelvoktatáskor – jegyezte meg.

A cél a középiskolában a második idegen nyelv bevezetése, de koncentrálni az első idegen nyelvre kell és érdemes, mivel a magyarok nyelvtudása a mindennapi használhatóság terén gyenge – közölte Maruzsa Zoltán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.