- De azt is látni kell, hogy esetenként a bírósági ítéletek kritikája ugyan formailag bírósági kritika, valójának azonban a jogszabályok kritikája – jegyezte meg.
Senyei György utalt rá, hogy az OBH és az Országos Bírói Tanács közötti kapcsolat az utóbbi időben feszültségekkel terhelt volt. Közölte: az OBT jelenleg hiányos létszámmal működik, ám a póttagválasztások zajlanak, és belátható időn belül a testület létszáma kiegészül a törvényben előírtra. Jelezte: fontosnak tartja a partneri együttműködést, amelynek alapja a hatáskörök kölcsönös tiszteletben tartása.
A vezetői pályázatokkal kapcsolatban elmondta: fontos a demokratikus bírói testületek, összbírói értekezletek, a kollégiumok véleménye, de a bírósági vezetők kinevezésénél nem választásról, hanem véleménynyilvánításról van szó.
- Előfordulhat, hogy egy vezetői pályázatot eredménytelenné nyilvánítanak, hiszen egy vezetői pozícióba helyezés a kinevező joga, kötelessége és felelőssége is, de az ilyen határozatokat meg kell indokolni, ez elengedhetetlen – jegyezte meg.
Senyei György szólt a győri gyermekgyilkosságról is, ezzel kapcsolatban azt mondta, attól tart, az ehhez hasonló tragédiák időről időre megismétlődnek, az emberi elme kiszámíthatatlansága miatt. Az OBH elnöke azonban a gyöngyöspatai ítélettel, a Szeviép-üggyel és Czeglédy Csaba ügyével kapcsolatban is arra hivatkozva, hogy ezek az eljárások még folyamatban vannak, nem nyilatkozott.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!